Négy gyermekes édesanya vagyok, feleség, fotográfus.
Szeretem a mozgalmas témákat, a letisztult formákat, az életszerű képeket.
Fotográfiai tanulmányaim alatt kezdtem el fotózni a Waldorf Cateringnek. Rendezvényeken dolgoztam, hangulatképeket készítettem, befotóztam a dekort, business portrékat készítettem a cég dolgozóiról. Nagyon változatos, pörgős munka volt, nagyon szerettem. Nekik köszönhetően közelebb kerültem az esküvőkhöz is, ami 10 évre teljesen be is szippantott. Miután megszületett a kislányunk, beláttam, hogy nem tudok és nem is szeretnék ennyi időt a családomtól távol tölteni, és az utómunkára sem tudok áldozni napi 10-12 órát. Így váltottam.
Több órát vállaltam az Illyés Gyula Gimnáziumban, ahol akkor már 3 éve tanítottam. A fotós szakképzés szakvezetője lettem, és a gimiben is vállaltam a 9. és 12. osztályok médiaóráját. A második babánk születése után nem mentem vissza tanítani, mert sajnos napi 3 órát vett igénybe az ingázás, ami az immáron 4 fős családunkkal nem volt kompatibilis.
2018 óta a kozmajudit.com márkanév alatt dolgozom. Családi fotózások és rendezvények, business portré, termékfotózás, amivel a legtöbbet foglalkozom.
2020-ban megszületett a harmadik, majd 2023-ban a negyedik babánk, akikkel teljes lett a családunk, és csordultig telt a szívünk.
Most, hogy a legkisebbünk sem igényli az állandó összekapcsolódásunkat, elkezdtem ismét keresni az utam a fotográfia területén. Több, mint 10 éve álmom, hogy szüléseket, születéseket fotózhassak. Több alkalommal is jártam már nagyon közel, de az elsőt végül 2024. őszén dokumentálhattam végig. Óriási élmény volt, és úgy éreztem végre, hogy megtaláltam azt a témát, amit szívvel-lélekkel tudok fotózni. Szakmailag, emberileg és nőtársként is óriási kihívás volt, de magabiztos támogatással voltam jelen az elsőtől az utolsó pillanatig.
Szeretném, ha a születésfotózás által megerősítést tudjak adni a nőknek, hogy milyen óriási erőt tudnak előhívni magukból, ha arra szükség van. A saját szüléseim képanyagait rendszeresen veszem elő, és merítek belőlük erőt az aktuálisan megoldandó feladataimhoz.
A születésfotózás mellett kiemelt témám lett a női körök, szertartások, blessingwayek fotózása.

A nyitó oldalon megtalálod a LinkedIn profilomra vezető kis ikont, ha bővebben érdekelnek a fentiek, és az ezen felüli infók :)
Back to Top